[december 9, szerda]
Szakurama Kai: Szumida-gava
hagyományos japán nó színház
Időpont: 20.00 óra
Helyszín: Teátrum
Igazi eseménynek számít a magyar közönség számára, ha egy hagyományos nó-játékot láthat. Ez a zenei kísérettel előadott színjátékforma a 14. században nyerte el mai formáját és kifejezetten a művelt rétegek műfaja volt. Jellegzetessége, hogy kizárólag férfi színészek játsszák a szerepeket (beleértve a női szerepeket is).
A 15. században, a Muromacsi-korszak idején keletkezett Szumida-gava egy anya tragikus történetét meséli el, aki eltűnt fia keresésére indul Kyotóból. A történet az anya és a Szumida-folyó révésze közötti párbeszédből bontakozik ki.
Egy, a Szumida-folyón átkelő vándor tesz említést a révésznek a folyóparton közelgő bomlott elméjű asszonyról, aki elrabolt fiát keresi. A révész megvárja a nőt, hogy átvigye a túlsó partra. Útközben a vándor megkérdezi, hogy miért gyülekeznek emberek a folyóparton. A révész elmondja, hogy egy tizenegy éves fiú gyászszertartására készülődnek, aki egy évvel korábban halt meg, miután korábban erőszakkal elvitték otthonából. Hallván ezt, az asszony keservesen sírva fakad és a fia hangját véli hallani. Imádkozni kezd, majd váratlanul megjelenik előtte a fia. Kinyújtja a kezét felé, de a látomás szertefoszlik és a hajnal közeledtével mindörökre eltűnik.
A Szumida-gava az egyik legrégebbről fennmaradt, de ezzel együtt igen népszerű és ismert japán no-játék, amelyet más hagyományos dramatikus formákra is átültettek, így kabuki és ningjó-dzsóruri (bábjáték) változatai is ismertek. Benjamin Britten, a 20. század egyik legnagyobb hatású brit zeneszerzője 1956 során Japánban tett látogatása idején látta a darabot, amely olyan erős hatással volt rá, hogy templomi parabolát is írt belőle, Curlew River címmel.
A főszerepet játszó Sakurama Ujin 21. generációs leszármazottja annak a zenész-színész családnak, amely dokumentálhatóan a 16. századtól működött a Hoszokava szamuráj-klán udvari szolgálatában.
Előadók: Sakurama Ujin (Site, az anya), Mori Tsuneyoshi (Waki, a révész)
Zenészek: Okura Genjiro (kis dob), Kamei Hirotada (nagydob), Matsuda Hiroyuki (fuvola)
Jegyár: 2000/2500 Ft
|