Japán-Magyar Együttműködési Fórum
Projekt-támogatási Pályázat
A pályázat részletei
2010-2011
1. Előzmények
2004. októberében találkozott a japán és a magyar államfő, majd a két ország közti kapcsolatok elmélyítése céljából létrejött a Japán-Magyar Együttműködési Fórum.
A hatékony együttműködés reményében 11 vezető japán vállalat biztosított jelentős anyagi tőkét a magyarországi japánnyelv-oktatás fellendítéséhez. Jelen program ennek a projektnek a része.
2. Célok
A program alapvetően olyan projekteket támogat, amelyek segítik a magyarországi japánnyelv-oktatás fellendülését.
3. A jelentkezés feltételei
1) Jelentkezhet minden olyan iskola, egyetem vagy egyéb non-profit szervezet, amely olyan projekt beindítását tervezi, ami a magyarországi japánnyelv-oktatás fellendülését segíti.
2) Kizárólag olyan intézmények pályázhatnak, ahol a projekt terv szerinti kivitelezéséhez szükséges összes feltétel adott, és amelyek a program lezárultával részletes szakmai és pénzügyi jelentést képesek benyújtani a Japán Alapítványnak.
4. A támogatás részletei
1) A támogatás fedezi az alábbiakban olvasható, a projekt kivitelezéséhez szükséges kiadásokat. A pályázó fél a támogatás felhasználását pénzügyi jelentéshez mellékelt számlákkal köteles igazolni. (Utazási költség, bérezés, teremdíj, jelentés elkészítéséhez szükséges költségek, egyéb költségek, amit a Japán Alapítvány szükségesnek ítél.)
2) A projekt lebonyolítása után az Alapítvány megtekinti és elbírálja a projektről készült szakmai és pénzügyi jelentéseket, és amennyiben megfelelőnek ítéli azokat, megítéli a támogatás összegét, majd átutalja a megfelelő bankszámlára.
5. A támogatás feltételei
1) Pályázatra jelentkezhetnek iskolák, egyetemek, közhasznú szervezetek illetve a hozzájuk kapcsolódó alapítványok. Magánszemélyek nem pályázhatnak. A pályázó intézménynek rendelkeznie kell a támogatás folyósításához szükséges, érvényes bankszámlával.
2) A támogatás elfogadása illetve felhasználása nem ütközhet a Magyarországon érvényben lévő jogszabályokkal. A programot vallási vagy politikai célokra fordítani tilos.
3) A támogatás összegét, az abból nyerhető hasznokat beleértve, tilos a pályázatban feltüntetettektől eltérő célokra használni.
4) Amennyiben a pályázó intézmény a pályázatában foglaltaktól eltérni kíván, ahhoz a Japán Alapítvány Budapesti Irodájának előzetes jóváhagyása szükséges. (Kisebb változtatásokra ez nem érvényes.) A program megszakítása, felfüggesztése illetve bármilyen nehézség, probléma fellépése esetén haladéktalanul értesíteni kell a Japán Alapítvány Irodáját.
5) A támogatott projekttel kapcsolatos bárminemű propagandaanyagon vagy honlapon fel kell tüntetni, hogy a Japán-Magyar Együttműködési Fórum által támogatott projektről van szó.
6) Amennyiben a Japán Alapítvány felmérést végez a támogatott kurzus vagy annak költségvetésének helyzetével kapcsolatban, a pályázó intézménynek együtt kell működnie vele.
7) A pályázó intézmény a programmal kapcsolatos kiadásokat és bevételeket külön könyvelésben köteles nyilvántartani, és az azt igazoló nyugtákat, dokumentumokat a program lejáratát követő 6 évig köteles úgy megőrizni, hogy azokat szükség esetén bármikor be tudja mutatni.
8) A Japán Alapítvány érvénytelenítheti az elbírálást, és a folyósított támogatás visszafizetésére kötelezheti a pályázó intézményt, amennyiben:
- A pályázatban szereplő adatok nem felelnek meg a valóságnak.
- A pályázó intézmény megszakítja/ felfüggeszti a programot.
- A pályázó intézmény nem képes biztosítani a program folyamatosságát.
- A pályázat nem felel meg a fent említett feltételek bármelyikének.
9) A program kimenetelével kapcsolatos összes felelősség a pályázó intézményt terheli.
6. A lebonyolítás menete
1) Pályázatot benyújtani legkésőbb 2 hónappal a projekt kezdete előtti időpontig lehet.
2) A beadott pályázatokat a Japán Alapítvány elbírálja. Amennyiben a pályázat elfogadásra kerül, az Alapítvány a jóváhagyásról szóló értesítő levelet küld a pályázónak. Az Alapítvány a pályázat negatív elbírálása esetén is küld értesítő levelet.
3) A projekt időtartama alatt a Japán Alapítvány dolgozói személyes látogatást tesznek a projekt helyszínén.
4) A projekt lezárulását követő 1 hónapon belül a pályázó fél köteles részletes szakmai és pénzügyi jelentést tenni a projekt kiadásaival kapcsolatban, és azokat számlákkal igazolni.
5) A beérkezett dokumentumokat az Alapítvány megvizsgálja, és ezt követően a támogatás összege folyósításra kerül. Az elfogadásról az Alapítvány hivatalos értesítőt küld.
PÁLYÁZÓ ALAPÍTVÁNY
Jelentkezési lap →
← Ideiglenes határozat, feltételek
Elfogadó nyilatkozat →
PROJEKT LEBONYOLÍTÁSA
Szakmai, pénzügyi jelentés, számla →
Kifizetési kérelem →
ELBÍRÁLÁS
← Elfogadó határozat
← Banki átutalás
7. Megjegyzés
A pályázattal kapcsolatos kérdéseiket Nikolényi Gergelyhez intézhetik.
nikolenyigergely@japanalapitvany.hu
Letölthető dokumentumok:
Jelentkezési lap (japán)
Jelentkezési lap (angol) |